Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#FHB Csoport

MTI Vállalat + Vezető

Megvette az állam az FHB életjáradékos leányvállalatát

Az FHB Jelzálogbank október 9-én eladta az FHB Életjáradék Ingatlanbefektető Zrt.-t a magyar állam nevében és javára eljáró Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-nek, a vételár 1 millió forint volt. Az FHB csoport azt is közölte, hogy az idei harmadik negyedévben 7,2 milliárd forint, illetve az idei első kilenc hónapban 9,6 milliárd forint konszolidált adózás utáni veszteséget könyvelt el.

Úgy megtépázta a kegyelmi botrány a református egyházat, hogy egész éves kampányba kezdenek

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

Raskó György: Egy családnak évente 1,1 millió forinttal többet kell élelmiszerre költenie, és ez a kormány hibája

Rosszul alszik? Ez az 5 perces módszer segíthet

Megkapták a pénzüket a tanárok, akiket a sikkasztó tankerületi alkalmazott megkárosított

Grönland után Kanadára is szemet vetett Donald Trump

Letépte egy imám fejéről a turbánt, abból készített egy nő kendőt a teheráni reptéren

Olasz állatvédők trágyával próbáltak összekenni egy Picasso-festményt

Valós időben olvassa a gondolatokat egy új kínai chip, amit az agyba kell beültetni

A címlapról ajánljuk